Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A gokartépítés a vázzal kezdődik. Ez mondjuk logikus is, mert ehhez fogjuk rögzíteni az összes többi cuccot. Mindamellett, ha jó vétel adódik, néhány dolgot beszerezhetünk a váz előtt is: felnik, hátsó tengely, csapágyak, fékek, motor – ezekről lesz szó részletesen. Sőt, egy gyors keresést megereszthetünk a Google - ban magára a vázra is, ha szerencsénk van és találunk egy megfelelő eladó vázat, heteket vagy hónapokat nyerhetünk az építésben. 

 

AKépki úgy dönt, hogy maga építi a vázat, annak egy jó tanács: a váz már ki van találva, nem kell újra megtervezni. Mutatok én is rajzokat, meg nagyon ajánlott megnézni a gyártók internetes oldalait, pl:

 

www.kartcrg.com
www.tonykart.com

www.swiss-hustless.com

 

Na most, ezeken az oldalakon azt látni, hogy a vázak igen hasonlóak különböző gyártóknál is – ez nem lehet véletlen. Egyszerűen ez a jó, nem kell újat kitalálni, ilyet érdemes csinálni. Ennyi.

 

 

Váz

 

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tervrajz (én ezt használtam) (rákattintva nagyobb lesz )

 

Rögtön vihetünk is az esztergályosunknak 4 db 6001-es csapágyat, és kérjük meg, hogy süllyessze be azokat két 6 cm hosszú, 1 coll-os csődarab végeibe. Ezekből lesznek a függőcsapszeg-tartók.

Kép Erről beszélek, nyuszómuszó.

 

 

 

 

 

 

 

 

A házilag készült váz anyaga ¾ collos acélcső legyen. Nem zártszelvény, nem szögvas. Ha valami véletlen folytán sikerül vékonyfalú acélcsövet szerezni, 30 vagy 32 mm külső átmérővel, az még jobb (Könnyebb, erősebb, bár hegeszteni valamivel nehezebb). A normál acélcsövet 6m –es hosszban árulják a vastelepeken, ennyi pont elég lesz. Bele lehet szerezni hulladékvas-telepről is, darabokban, de nem jelentősen olcsóbban. Itt arra figyeljünk, hogy egyenes legyen a darab, és ne legyen nagyon rozsdás. Legjobb, ha víz- vagy gázcsövet találunk, ezeket lefestik, többnyire fehérre, tehát nem rozsdásodnak.

 

Kép

 

 

A CRG "Blackhawk" váz terve és méretei.

 

 

 

Kép

 

 

 

 

 
 
Frame Data Tolerances
A= Wheel base fixed measurements 1052 mm +/- 5mm  
B= Main tubes of the structure, minimum diameter of 21mm, length over 150mm, except tubes with a diameter of less than 21mm and all the supports for the accessories.
  1) 32mm +/-0.5mm  
  2) 32mm +/-0.5mm  
  3) 32mm +/-0.5mm  
  4) 32mm +/-0.5mm  
  5) 32mm +/-0.5mm  
  6) 32mm +/-0.5mm  
C = Number of bends on the tubes with a diameter greater than 21mm.
D = Number of tubes with a diameter greater than 21mm  
E = Outer rear width 645mm +/- 10mm  
F = Outer front width 720mm +/- 10mm  
G = Maximum outer overall length 1515mm +/- 10mm  
H= The fixations sustaining the stub axles must be welded or brazed to the frame
I= The fixations sustaining the stiffening bars must be welded or brazed to the frame
Remark: In points B, C and D, only the main tubes of a length of more than 150 mm are to be taken into consideration, excluding all supports for accessories.
 

 

 

A csöveket hajlítani csak hidegen, hidraulikus csőhajlítóval szabad. Nem jó az a megoldás, hogy Sanyi, a szomszéd gázszerelő lánggal megmelegíti és meghajlítja, ugyanis a teljes keresztmetszeten való hevítéstől az acélból kiég a szén nagy része és a cső anyaga kilágyul. Szintén nem jó megoldás, ha egyenes és íves darabkákból hegesztgetjük össze az egyes idomokat. Ez egy millió többletmunka és minden hegesztés egy lehetőség a hibára és pontatlanságra. Ja igen, csak ívvel vagy CO-val hegesszünk, semmi esetre sem gázzal.

 

A ¾-es csöveken 3+3+2 =8 hajlítást kell csinálni, ez méricskéléssel együtt max. 1 órás munka egy gépműhelyben. Nem hiszem, hogy jelentős összeget kérnek érte, érdemes velük hajlíttani. A hajlítások középpontját kiszámoltam, íme:

 

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hajlítások helye (rákattintva nagyobb lesz )

 

Vegyük észre, hogy a váz nem sík, hanem az első kerekeket tartó része kb 20 fokos szögben felhajlik. Ezt a legnehezebb beállítani a hajlításnál, ezért is jó szakemberre bízni – onnantól az ő felelőssége a mérettartás. Én mindenesetre az a megoldást választottam, hogy egy nagy papírra 1:1-ben lerajzoltam a darabokat, és ahhoz hasonlítgattam a hajlított csöveket. Ezt a módszert (mármint az 1:1-ben lerajzolást) nagyon ajánlom más alkatrészek esetében is.

 

Jó esetben visszakapunk 3 db meghajlítgatott csövet. (Plusz egy vékonyabbat az első ütköző alatti U-alakú nyúlványhoz.)

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

Első váznyúlvány (rákattintva nagyobb lesz )

 

Kép

 

Csövek meghajlítva

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A csövek végei persze még nem pontosak, de sebaj. Most szépen ki lehet teregetni a padlóra. Figyelni kell a rajzon a méreteket és leszabni az egyenes vázdarabokat. Ezeket kb. 3 cm-rel hosszabbra kell vágni, mint ami a pont befér a földre fektetett csövek közé, mert ahhoz, hogy két csövet derékszögben szépen összehegeszthessünk, „áthatást” kell faragni a  csatlakozó cső végére. Ez gyakorlatilag két darab ferde bevágást jelent egymással szemben, hogy jobban „felfeküdjön” a cső vége a másik csövön.. Esetleg az egyenes vágásokat homorúvá alakíthatjuk, hogy még tutibb legyen.

 

 Kép

 

 

 

 

 

 

 

Áthatás

 

Faragjunk, mérjünk, faragjunk, mérjünk, amíg jó nem lesz. Minden vázcsatlakozást csináljunk meg így. Látni fogjuk, hogy az első kerekeket tartó vázelemhez (ami 2*60 fokban hajlított) való csatlakozás nem is olyan egyszerű, mert nem derékszögben állnak a csövek és a vízszinteshez képest ferde síkban. Ha minden kész, támasszuk meg a csöveket valami súlyos tárggyal és fogassuk össze kis pontok hegesztésével. Annyi pontot hegesszünk, hogy lehessen egyben mozgatni a szerkezetet deformálódás nélkül. Ezután többször átforgatva hegesszük véglegesre a csatlakozásokat, de váltakozva dolgozzunk az elején és végén, hogy a meleg minél kevésbé húzza el.

 

Kép  

 

 

 

 

 

 

Áthatás hegesztve

 

 

Esztergályosunk remélhetőleg elkészült a csapszegtartókkal, most ezek jönnek. Üssük ki a csapágyakat.

 

* A csapszeg dőlése témában felülvizsgáltam a korábbi álláspontomat. Eddig ugye 9 fok dőlést javasoltam befelé és hátrafelé is. Nos, a tapasztalatok szerint ezek az értékek nem rosszak, csak… Főleg hideg gumikkal vagy nedves úton a gokartom alulkormányzott, vagyis hajlamos tolni az elejét. Továbbá, azt látom, hogy a bérgokartok fordulékonyabbak az enyémnél, viszont 10 perc bérgokartozás után az ember alkarja le akar szakadni az erőfeszítéstől – ilyesmi a saját gépemnél soha nem fordult elő.

Ebből arra lehet következtetni, hogy a bérgokartok csapszege erősebben döntött: a kormány elfordítása többet emel a külső keréken, de ehhez több erőre van szükség.

Mindezt összegyúrva arra jutottam, hogy a csapszeg dőlését valamelyest megnövelem. A kész gépen a befelé dőlést nem változtatom meg, mert akkor új tengelycsonkot is kellene csinálnom, hátra viszonylag egyszerűen meg tudom dönteni – a tapasztalatokról majd beszámolok.

Számos (néha egymásnak ellentmondó) rajz és szakirodalom áttanulmányozása után úgy döntöttem, hogy a készülő újabb gokartomnál BEFELÉ 11, HÁTRAFELÉ 15 fokos dőlést fogok használni. Értelemszerűen ezek az értékek nincsenek általam tesztelve – a gyakorlati tapasztalatokra várni kell, de most ezeket érzem helyesnek, és inkább leírom, hátha valaki pont most tart itt és tavasszal már késő lenne. A beállítási metódus ugyanaz, csak két sablont kell hozzá csinálni.

 

** Nos, azóta megvágtam a kész vázat, és a csapszeget megdöntöttem hátra 15 fokra. Megvolt a próba, teljes sikerrel. Sokkal jobban tapad a kanyarokban, illetve nem tolja az elejét. Kormányozni viszont érezhetően nehezebb lett, tehát pontosan bejött, amire számítottam. Összességében jó irányba változott a gép viselkedése, a  gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy az elgondolás jó és a dőlés értékei helyesek.

100_4111.jpg

 A csapszegtartót nem vágtam le, csak belevágtam a vázba, hogy a hajlítani lehessen. Azért így, hogy visszahegesztve ne  legyen feltűnő a helye.

 

 

 

 

 

 

 

Szóval, az első vázelem még szabadon lévő végeit vágjuk méretre és faragjuk a csapszegtartókhoz. Figyelem, kritikus rész!

Tehát, csináljunk lemezből vagy vastag kartonból egy 101 fokos és egy 105 fokos sablont. Faragás közben a  sablonnal gyakran ellenőrizzük a dőlés mértékét. A csapszegtartók BEFELÉ DŐLJENEK 11 fokot a függőlegeshez képest,  MINDKÉT OLDAL EGYFORMÁN DŐLJÖN!

100_4059.jpg 

 Sablon a csapszegtartóhoz

 

 

 

 

 
 
 
 
 
 

 

Ha ez megvan, nem vagyunk készen a beállítással, mert a függőcsapszegeknek HÁTRAFELÉ is dőlniük kell, mégpedig 15 fokot. Ehhez használjuk a másik sablont. Faragás közben többször ellenőrizzük, hogy a dőlések értéke megfelelő-e.

100_4117.jpg

 A csapszegtartóhoz dőlésének ellenőrzése sablonnal

 

 

 

 

 

 

 

 

Csak akkor hegesszünk, ha tökéletes a beállítás. A sík padló alapfeltétel! Ha van egy pici magasságeltérés a vázban, akkor most korrigálhatjuk, a csapszegtartó lejjebb vagy feljebb hegesztésével.

    
 

Kép

 

 A függőcsapszeg magasságának beállítása (rákattintva nagyobb lesz )

 

 

 

 

 

 

* Úgy látom, a legtöbben ezt a vázról szóló lapot látogatják, senkit sem sikerült lebeszélni? :) Na, akkor még egy kis kiegészítés, összegyűjtöttem, milyen sallangokat kell a vázra hegeszteni:

- Főfékhenger-tartó

- Gázbowden-akasztó

- Ütköző a gázpedálnak (persze állítható, hogy ne szakítsuk el a gázbowdent nagy buzgalmunkban)

- Ütköző a tengelycsonkoknak (ez is állítható, hogy meddig fordulhat el a kerék)

- Padlólemez-tartók (elöl 2 db, oldalt 2-2 db fülecske, egy furattal)

- Váltókar rögzítés lent

- Váltókar rögzítés fent

- Üléstartók

- Motorfeszítő (részletek a motornál)

- AC-tartó

- Csapágytartók

- Féktartó (hátsó fékhez)

- Oldalsó ütközők rögzítései

- Első ütközők rögzítései

- Pedáltengelyek

- Csúszótalp a hátsó féktárcsához (részletek a féknél)

- Benzintank rögzítő

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Re: Re: váz keret

(aaaaaaa, 2016.03.14 20:25)

köszönöm és még egy olyan kérdésem lenne ,hogy az a kb 20 fokos felhajlás az cm mennyit jelent (úgyértem ha az üres vázat a földre helyezzük hány cm-re lesz az a talajtól)?

Re: váz keret

(ZYLO, 2016.03.16 21:00)

A hegesztésig a cső kb. 7 cm-t emelkedik.

váz

(Zsolt, 2015.04.30 11:56)

Vannak gokartalkatrészeim olcsón ha valakit érdekel írjon vagy hívjon.(váz kormányösszekötő villák kormány stb..) 202945591

kiskunhalas

(kuklis zsolt, 2015.03.25 22:11)

Üdv : honda gx 200 as motorra keresek fogasszíj kereket tudnál segíteni

Fogazott tárcsa

(ZYLO, 2015.03.26 07:48)

Szia, nekem nincs ilyesmi, hajtástechnikai boltban vagy Honda kisgépszervízekben próbálkozz, pl. : http://www.hondakisgepek.hu/markaszervizek.php

Re: kiskunhalas

(Zsolt, 2015.04.14 06:27)

Milyen szíjtárcsa kell? langer.zsolt@freemail.hu

Re: kiskunhalas

(Zsolt, 2015.04.14 06:32)

Mármint milyen osztása van a tárcsának, első vagy hátsó kell, milyen kupplunghoz kell?

Re: Re: Szíjtárcsa

(Zsolt, 2015.04.14 21:11)

Küldj pár képet a blokkról

váz

(Miki, 2014.06.06 08:08)

Üdv,
Azt szeretném megtudni, hogy a 250-es MZ blokkhoz milyen szélesre csinálta a váz hátulját? Csak azért kérdem mert ami a könyvből való képen van méret, 580mm, kicsit kevésnek tűnik.
Előre is köszönöm a választ!

Re: váz

(ZYLO, 2014.06.06 08:37)

Igen, az elég kevés. Motortól is függ persze. A 580 mm mondjuk a középvonalak távolsága, a Blackhawk vázon a külső szélesség van megadva, ami 645 +- 10 mm. Nekem a régi vázon ez 660 mm lett, ebbe belefér a 250-es blokk, az újabb váz kb. 15 mm-el keskenyebb, ez határeset ehhez a blokkhoz.

buckleer@gmail.com

(Buck, 2013.11.05 16:58)

Szia!

Feltudnánk venni a kapcsolatot emailba lenne kérdésem hozzád.
Előre is köszönöm!

PCR gokart váz

(gajdo, 2013.01.21 20:31)

Üdv!
Már tegnapelőtt tettem fel egy kérdést gokartépítéssel kapcsolatban. Még a tervezés fázisában járunk, valószínűleg ha jobb idő lesz, akkor kezdünk hozzá az építéshez. Közben persze ha találunk megfelelő alkatrészeket, megpróbálunk lecsapni rá.
Na most találtunk egy ilyen vázat, a konkurenciához mérten egész jó áron:

http://www.racingborze.hu/elado-egy-pcr-gokart-vaz-keret-szep-eredeti-allapotban


Kérdés, hogy a ránézésre jó állapotban levő, márkás váz nem tartalmaz-e valami rendellenességet? Képről nyilván nehéz megítélni, de szúrja a szemünket az alacsony ár.

Más: viszonylag jól felépített vázról van szó, a Magyarorszáogn kapható gokartalkatrészek (a lehető legkevesebb vágással) vajon kompatibilisek a vázzal? Kezdők vagyunk, nem tudjuk, hogy ez felmerülhet-e problémaként, de gondoltuk megkérdezzük. :)

Remélem nem fárasztalak a túl sok kérdéssel és előre is köszi. ;)

gajdo

Re: PCR gokart váz

(ZYLO, 2013.01.22 08:31)

Szia,

Szerintem nyugodtan megveheted ezt is, vagy a másikat is:

http://www.racingborze.hu/elado-egy-mac-minarelli-gokart-vaz-keret-szep-eredeti-allapotban

Amit linkeltél, ahhoz könnyebben találsz majd első tengelycsonkot (a villa miatt, manapság ez a járatos), a Minarellihez viszont csinálni egyszerűbb, ha a gyártás mellett döntesz.

Ezek gyári vázak, szinte biztosan találsz alkatrészeket (bár lehet, hogy drágán...), amiket akár vágás nélkül is felszerelhetsz. De ha mégsem, legfeljebb átalakítod.

Némi vágásra, hegesztésre azért mindenképpen számíts, főleg a fék tartói környékén. (Annak azért nem nagy az esélye, hogy pont odaillő féket találsz.)

Váz

(Saman, 2012.12.01 19:41)

Na úgy alakult, hogy vettem egy aszem Intrepid vázat, egy kis szépséghibával, hogy elől csak egy kereke van, sajna a másik nincs meg. Viszont szerintem jó áron vettem, mert adott hozzá a srác még kettő komplett első kerékagyat, féktárcsával, féknyereggel, 4 db első tengelyt, egy plusz féktárcsát hátra, egy gyerekülést, sebváltó tengelyt, meg pár apróságot még. Sok munka lesz vele mire rendbe hozom, ráadásul párhuzamosan csinálom majd a másikat is, immáron a gyereknek. :-)

Íme: http://kepfeltoltes.hu/121201/gokart_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Kicsit szarul néz ki, meg tudom, hogy nem középső üléses, majd dolgozok rajta és szép lesz. :-)

Re: Váz

(ZYLO, 2012.12.02 08:41)

Nem néz ki szarul, sőt. (Én a rozsdát és kopott festéket meg sem látom, az csak idő/munka kérdése, a formáját szoktam nézni.) Persze, hogy sok munka lesz vele, de abba gondolj bele, hogy mennyi munka lenne egy ilyet összehozni. Én lassan két éve építgetem az enyémet és kb. ugyanitt tart. (Igaz, csak akkor csinálom, mikor ráérek és kedvem is van.)

Az ülést átrakni nem olyan nagy dolog, ha ez a szíved vágya, bár szerintem felesleges.

Ha nem titok, mennyiért jutottál hozzá ehhez?

Re: Re: Váz

(Saman, 2012.12.02 14:49)

Amit a képen látsz, plusz az első és oldalsó spoiler 60k. Viszont még nagyon sok mindent kaptamhozzá, amit a másikbe be tudok építeni. 4 kerékcsonk, ebből 2 db kerékaggyal, plusz tárcsafékkel és munkahengerrel, plusz kormánytengely, kuplungkar + rögzítő, sebváltókar, féktárcsa kerékaggyal, 2 db gyerektrepli, vagy tandempelál ahogy tetszik, ac pumpa (Skoda), ja és egy plusz gyerekülés. Aszem ennyi. Ez mind 60 pénz volt. :-) Úgy gondolom, hogy jól jártam vele. Már elkezdtem csinálni és most is megyek még.
Üdv.

Re: Váz

(ZYLO, 2012.12.02 19:02)

Jól jártál vele, egy gyári váz önmagában min 20-25 eFt, a spoliler 5-10. A felnikért is kérnek 15-20 ezret, az ülés 5-10, már majdnem megvan a 60. A többi holmi gyakorlatilag ingyen volt.

Jó munkát hozzá!

Re: Re: Váz

(Saman, 2012.12.03 20:00)

Tegnapi bontás során megtaláltam a gokart típusát. Kali Kart. A kormány rögzítőre van ráírva.

Motor

(Saman, 2012.11.28 21:39)

Örülök, hogy rátaláltam az oldaladra és elkezdtem építeni egy gokartot a terveid alapján. Én annyiban szeretném módosítani a dolgot, hogy egy gx200 motort tennék bele, de semmiesetre sem oldalra, hanem hátulra az ülés mögé, mivel szeretném az ülést is pontban középre elhelyezni. A kérdésem az, hogy jó ötlet-e az, hogy a két hátsó nyúlvány közé a tengely alá betennék 2 db csövet, majd ehhez fogatnám a blokkot és kell-e így a ferdén elhelyezett merevítő cső. Várom a válaszod, ha nem gond, akkor lesz még kérdésem bőven.
Üdv.

Re: Motor

(ZYLO, 2012.11.29 09:31)

Ha tudok, szívesen válaszolok.

Nem értem, miért fontos az ülés középre helyezése... El fog férni az ülés a motor és a kormány között? Vagy eleve hosszabb lesz a váz?

Azt a két csövet keresztirányban gondoltad? Akkor nem kell a plusz ferde merevítő. Ha hosszirányban akarod, akkor én mindenképpen merevíteném oldalra.