Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ez végre olyasmi, amit tökéletesen meg lehet csinálni házilag is.

Kép

 

 

 

 

  Első tengelycsonk a féknyereg-tartóval

 


 

Ugyebár többféle első felni létezik, van amiben benne van a csapágy (ezeket az olyan gépeknél használják, amiken nincs első fék), és olyan is, amiben nem (ezeknél a felni nem a tengelyre kerül közvetlenül, hanem a kerékagyra van csavarozva, ami a féktárcsát is tartja.) 

Ha gyárilag csapágyazott a felni, mérjük le a csapágyak belső átmérőjét és az egymástól való távolságukat. Ezeket az adatokat adjuk oda az esztergályosnak és csináltassunk 2 db tengelyt. Az egyik végükön legyen M12-es menet, mondjuk 20 mm hosszan, aztán jön majd ugye a felni a csapágyakkal, a nagyobb átmérőjű másik végük olyan hosszú legyen a csapágy után, hogy a kerék bőven elférjen a váz mellett. De ha 5 cm-rel hosszabb, az sem baj. Ez a végük legyen leesztergálva 12-es átmérőre 7 mm hosszan. Például így:

etengely.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Első tengely

 
(Ez a tengely arra az esetre példa, amikor az első kerekek nyomtávja nem állítható. Főleg a gyárilag csapágyazott felnik esetében szokásos megoldás, hogy a csapágyaknak hosszabb felfekvő felületet esztergálnak, és a felnit távtartókkal szerelik fel. A távtartók áthelyezésével bizonyos határokon belül lehet módosítania a nyomtávot.)
 
Ha nincs a felnink egybeépítve a kerékaggyal és csapágyakkal, akkor érdemes szétnézni a neten, vajon nem tudunk-e komplett kerékagyat szerezni, ugyanis ezt elég macerás és drága dolog elkészíteni. Ha mégis a gyártás mellett döntünk, vásároljunk 2 db 6002 és 2 db 6003-as csapágyat és tervezzük meg hozzá a kerékagyat. A tengely 15mm-es átmérőjére megy a 6002-es csapágy, a 17 mm-es részre pedig a 6003-as. Az enyém így néz ki: (Természetesen más méretű felni vagy osztókör esetén át kell tervezni.)
 

 Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

Első kerékagy (rákattintva nagyobb lesz)

Igazság szerint nekem a tengely már készen volt (egy régebbi tengelycsonkból "maradt"), és ehhez kellett kerékagyat tervezni, azért lett pont ilyen. Ez egy működő tengely-kerékagy párosítás, de nem feltétlen kell ezekhez a méretekhez ragaszkodni.

Ha van lehetőség aluminiumból legyártatni, csináljuk abból, ha nincs acél is megfelel, csak jóval nehezebb. Ha nem akarunk előre féket, a tárcsát tartó részt el lehet hagyni az agyról.

Kép

 

Kép Első kerékagy felszerelve

 

Figyelem, kritikus rész!

50*5-ös laposvasból hajlítsunk villát így:
(A hajlítások szöge fontos, 100 és 80 fok legyen! Ez a 11 fokos csapszegdőléssel kombinálva 1 fokos kerékdőlést eredményez - igaz, korábban 2 fokot javasoltam, de a tapasztalatok és szakértők ajánlása alapján módosítottam.) Értem én, hogy nem könnyű 1 fok pontossággal hajlítgatni ekkora vasakat, de legalább próbálkozzunk! (Előtte rajzoljuk le 1:1 –ben!)

 

Kép A villa nyílása 15-20 mm-el legyen nagyobb, mint a csapszegtartó hossza – itt majd alátétekkel fogjuk beállítani a váz magasságát és az egyenesfutást, ezt később még részletezem. Legjobb módszer papírra lerajzolni a villa pontos alakját és ahhoz hasonlítgatni a meghajlított vasat. Ha kész a villa, fúrjunk 12 mm-es furatokat a csapszegnek. Ne menjen el a furat, mert akkor megváltozik a kerékdőlés. Alul-felül 3-4 alátéttel tegyük fel a vázra a villát, ideiglenesen dugjuk át a furatokon és a csapszegtartó csapágyain egy hosszú 12-es csavart. (A végleges „csapszeg” is lehet M12-es csavar, csak olyan csavart válasszunk, ami a csapágyaknál tényleg 12 mm, nem pedig kisebb átmérőjű.)

 

 

  

Villa M1:1-es rajza (ehhez hasonlítgattam a vasat)

 
 villa1.jpg
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

Villa

 

Nagyon fontos, hogy a tengely a villához hol kapcsolódik. Olyan magasságba kell kerülnie, ahol a váz földtől való távolsága 5 cm lesz. Mérjük le a kerék átmérőjét, a váz elejét egy 5 cm-es vastagságú fadarabbal támasszuk alá. A kerékátmérő felét mérjük fel a földtől a villára, jelöljük. Vegyük le a villát, fúrjuk egy 12 –es lyukat a tengely végének. Illesszük bele a tengelyt és kívül-belül hegesszük körbe, és mostantól nevezzük tengelycsonknak a művünket.

fuggocsapszeg-beallitas.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
 
Méretek az első tengely és a villa összehegesztéséhez
 
Tegyük vissza a tengelycsonkokat, állítsuk egyenesbe a tengelyeket és hegesszük fel az irányítókarokat. Ezek beállítása szintén fontos, kanyarban alapvetően meghatározza a külső és belső kerék elfordulásának különbségét. Nyilván a belső kerék kisebb íven fordul, de mennyivel kisebb íven? Az Ackerman-elv szerint a csapszeget és az irányítókar bekötési pontját összekötő (képzeletbeli) egyenesnek a hátsó tengely közepére kell mutatnia.
Ha nem lesz első fékünk, ezzel a tengelycsonk kész.
 
Elöl is fékezett gokart esetén szereljük fel a kerékagyat és arra a féktárcsát. Tegyük a kívánt helyre a féknyerget és találjuk ki neki a megfelelő felerősítést, majd hegesszük azt a tengelycsonkhoz.
 
 
100_5823a.jpg

Robogó féknyereg felfogatása

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Futómű állítás

(ervin27, 2016.03.14 19:22)

Üdv!
SOS segítség(:

Olyan gondom van hogy van egy régi gyári gokart aminek a csapágyait kicseréltem,és tettem a csapágyak közé távtartót,hogy meg lehessen húzni a csavarokat de lehet hogy ez a gond.
Most olyat csinál hogy a kormányt enyhén eltekerve mindegy melyik irányba feláll 3kerékre, valaki tapasztalt már ilyet?? A kormányzáshoz csapágy a vázba van és egy U-profil van rá csavarozva fixen nem állítható.
Illetve szükségem lenne gyerek hátsó gumikra és valamilyen motorra gyerek gokarthoz. Ajánljatok valamit !!

Nagyon Köszönöm!!

Re: Futómű állítás

(ZYLO, 2016.03.16 21:10)

Az nem baj, ha üresen felemeli az első kerekét, lényeg, hogy mindkét irányban egyformán tegye. Talán a függőcsapszeg állításával lehetne ezt befolyásolni, ha nem lenne fix. De ha gyári, olyan rossz nem lehet.
Ha benne lesz a gyerek is, másképp hajlik a keret, lehet, hogy egyáltalán nem emeli fel. De ha mégis, kanyarban úgyis átbillen és inkább a belső-hátsó kereket emeli fel, ami meg jó, mert legalább nem radíroz.

Kérdés - kerékagy

(Grund, 2012.10.22 18:27)

Üdvözlöm,

Fodor Tamás vagyok. Lenne egy kérdésem az első kerékagy rajzával kapcsolatban. A furat mérete lemaradt,és ahogy látom a rajzon,nem csak sima,hanem menetes furatok. Ezekre kérnék szépen választ,ha ez lehetséges! Köszönöm!

Re: Kérdés - kerékagy

(ZYLO, 2012.10.23 00:15)

Hát igen, lemaradt... de nincs nagy jelentősége, hogy pontosan mekkora. Nekem a kereket M8-as csavarok rögzítik, a féktárcsát M6-os csavarok fogják. Ez utóbbiak furata a régi kerekagyamon menetes, az újon inkább átmenő csavarral és anyával oldottam meg.

De mégegyszer: a bemutatott kerékagy inkább csak minta, mindenki igazítsa a maga felnijéhez, féktárcsájához. Ráadásul kompromisszumot is tartalmaz, mert nekem a régi tengelyhez kellett igazodni. Ha újat terveznék, 15-20 mm-el hosszabbra venném a tengelyt és ennyivel távolabbra tenném egymástól a csapágyakat a kerékagyban.

villa

(Fecka, 2012.10.09 21:09)

Jó napot!

Szeretném meg kérdezni nincsen e jobb minőségű rajz a villáról mert nem tudom le olvasni a méreteket!Melyik dőlés szög hova tartozik, furat hol van, mekkora lemezből van! Esetleg tudna nekem küldeni valami jobb rajzot róla vagy le írni hogy mik a méretek!? Előre is köszöntem! mba22@freemail.hu

Re: villa

(ZYLO, 2012.10.10 10:39)

Nem volt, de gyorsan rajzoltam egyet. (Persze kézzel, mert géppel macerás. De hosszú évek tapasztalata, hogy a szakik nem igénylik a precíz, méretarányos rajzot, csak a méretek legyenek meg.) Betettem a leírásba.

A villa 50x5-ös laposvasból készült. Mivel a hajlításaim nem lettek pontosan merőlegesek, én egy kicsit faragtam a szélességéből, ami így kb. 45 mm lett. A villa végeit először ne vágd le mm-re, hanem próbáld bele a függőcsapszeg-tartót, akkor nagyjából látszik, hogyan fér el, ebből adódik a furat helye és a villa hossza. (Azért kb értékeket beírtam a rajzba.) Ha a 80 és 100 fokot tartod, a függőcsapszegnek merőlegesnek kell lennie a villa száraira. Az alsó furat körül le lehet kerekíteni a villa szárát, a felsőt inkább az irányítókar felhegesztése után csináld meg.

Re: Re: villa

(Fecka, 2012.10.10 21:41)

Nagyon köszönöm szépen!

Kerékszéttartás

(ZIGI, 2012.09.22 20:37)

Üdv!

Az lenne a kérdésem, hogy a gokartoknál a kerékszéttartás mekkora szokott lenni. Milyen értékek között mozog? Hány fok, vagy milyen értékkel szokták megadni? Fontos lenne. Köszi.

Üdv: ZIGI

Re: Kerékszéttartás

(ZYLO, 2012.09.22 23:14)

Hát, tudtommal ez több dologtól függ (kerékdőlés, súly, tapadás), de alapból 0 és 2 mm közé szokták állítani a széttartást. (Ha gyári vázad van, lehet, hogy a gyártó közzéteszi az ajánlásokat.) Játszani (hobby-gokartozni) a 0 mm teljesen jó szerintem.
Ha beírod a gugliba, hogy "kart toe mm" kapsz egy millió találatot, lehet csemegézni...

Kerékagy

(ZYLO, 2011.02.24 20:56)

Jó kérdés... Olcsón sehol.

Esetleg, megnézheted a Visualracing-nél (www.visualracing.hu), ott hirdetnek használt alkatrészeket. Vagy kérdezd meg bérgokart-pályákon - nekik valószínűleg nem lesz, de talán tudnak beszerzési helyet, ahol ők is vásárolnak.

Hátsó kerékagyat még csak-csak lehet találni, de az elsőt én inkább megcsináltatnám. Nem olyan bonyolult darab, rajzról bármelyik esztergályos megcsinálja. Ha acélból csináltatod, lehet kisebb átmérőjű, mint az enyém itt fent.

gokart

(Gera Dávid, 2011.02.24 17:18)

Helló

Meg szeretném kérdezni hogy hol tudnék gokarthoz kerék agyat találni olcsón?