Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amikor hosszú kínlódás után végre sikerült jó féket csinálni a gokartomra, annyira belelkesedtem, hogy elkezdtem a netet túrni gokartépítős oldalak után kutatva. És sajnos, nem ájultam el a találatok láttán. Kezdve ott, hogy sokan mindenféle szerkezetet gokartnak neveznek, ha négy kereke van és egy autónál kisebb - ami a szó eredeti jelentésének talán megfelel -  de manapság gokart alatt a versenyeken használt formát, ill az ehhez nagyjából hasonlító bérgokartot szokás érteni. A többi: homokfutó, játékautó, csotrogány stb., nem gokart. Szerintem.

 

Ha ezeket kiszelektáljuk, még mindig marad egy jelentős százaléka az épített járműveknek, amik akár jók is lehetnének, de nem azok. Ezekért fáj a szívem a legjobban, mert beleépítenek ugyanannyi anyagot, beletesznek ugyanannyi munkát, mint ha jót építenének és mégsem lesz jó a végeredmény. Ők azok, akik maguk „tervezik” a vázat, vagy abból építenek, ami éppen otthon van, vagy azt hiszik, sokkal olcsóbban meg tudnak csinálni valamit.

 

Ekkor született meg az ötlet, hogy összegyűjtöm a tapasztalataimat, segítve ezzel az építőket. Persze, amit írok, az nem jelenti azt, hogy ezt _ÍGY_KELL_CSINÁLNI_ , pusztán azt, hogy szerintem így érdemes.

 

Sajnos, amikor én a gokartomat építettem, még nem volt digitális fényképezőgépem, ezért nem dokumentáltam az építést (igazából eszembe sem jutott…), abból az időből csak egy-két papírkép maradt fenn, azért beszkennelem majd ezeket is. Most viszont szétszedem, lefestem és újra összerakom a gépet, ez kitűnő alkalom lesz arra, hogy külön-külön lefényképezzem az alkatrészeket és írjak róluk. Néhány alkatrészrajz is fennmaradt, ezeket is megmutatom, és magyarázatul is fogok rajzolni néhányat. A rossz hír viszont az, hogy utálok számítógéppel rajzolni – egyszerűen papírra rajzolok majd és azt lefényképezem, olyan lesz, amilyen. Hát, így jártatok.

 

Ha megszületett az elhatározás és van lehetőségünk építeni (idő, műhely, szerszámok), akkor hajrá! A szerszámokról egy mondat: biztos, hogy szükség lesz egy nagy satura, ívhegesztőre, sarokcsiszolóra, fúrógépre, kalapácsra, fémfűrészre, reszelőkre, menetmetszőkre, csavarhúzókra, villáskulcsokra – ha bármelyik nincs, a küszködés hatványozódik. Eszterga is kellene, de az otthon ritka... Azért jó, ha van esztergályos a környéken, akinek vihetjük a munkát.

 

Azért azt megjegyezném, hogy nem mindenkinek javaslom a gokartépítést. Aki életében még nem faragott vasat sarokcsiszolóval, vagy akinek komoly kihívást jelent két furatot adott távolságra elkészíteni (vagy túl gyakran hallani tőle azt, hogy "-Ez ilyen lett..."), az inkább vegyen egy kész gépet, mindenki jobban jár!

 

Építésnél érdemes azt a koncepciót követni, hogy teljesen elkészítjük a gokartot, majd ha készen van, szétszedjük, festjük, krómoztatjuk stb, majd újra, immár véglegesen összeszereljük.


Ja igen, a szerelés: a gokart jobban rezeg, döcög és rángat, mint bármi más jármű. MINDENHOL használjunk biztosított csavarkötést, pl. önzáró anyákat. (Nem, nincs érdekeltségem az önzáró-anya iparban. :-) ) 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Vp.

(Dávid, 2016.06.07 18:19)

Hali! Találtam egy kartot itt helyben, mit gondolsz róla ?
http://www.jofogas.hu/veszprem/Comer_K100_motorhibas_50219384.htm
Azt írja hogy a hátsó tengely "üt" a váz és a kerék között, nem tudom mennyire lehet súlyos a hiba, mit tudnál mondani ? A blokkot mindenképp cserélném valami motorkerékpár blokkra. Esetleg annyira "beteg" is lehet hogy felejtős az egész..? Köszi

Re: Vp.

(ZYLO, 2016.06.08 09:00)

Szia,

A váz jól néz ki, bár régebbi stílusú, pl a tengelycsonkoknál, de attól még jó. Viszont ezen a gokarton hátul is első kerekek vannak! Ezt gyerek kartoknál szokták alkalmazni. Az arányai is furcsák, biztos, hogy ez felnőtt méretű? Kérdezz rá a tengelytávra, a felnőtt kartoknál 104 cm körül van.

A tengelyprobléma talán javítható, tökéletes nem lesz, de használható talán. Én kiszerelve, a hajlás helyén melegítve guritgatnám egy sima felületen. A tuti megoldás az új tengely, de ha jól látom, ez 30-as, ilyet nehéz szerezni, esetleg bérgokarthoz van.

Nem biztos, hogy kell motort cserélni, Comerhez van szerintem dugattyú és henger is, de az hátha megmenthető.

Ez is elég jó, és olcsó, csak neked messze van:

http://www.jofogas.hu/bekes/Top_kart_gokart_vaz__49742761.htm?first=1

Siófok

(Colos, 2016.05.27 21:55)

Hali,egy egyszerű kérdésem lenne,mert sehol nem találtam,átlagos kiinduló keréknyomás értéket?pl te mennyivel használod ?Köszi

Guminyomás

(ZYLO, 2016.05.28 23:16)

0,8...0,9, esetleg 1 bar jó lesz kiindulásnak.

kart egyéb méretek

(vaci, 2016.03.25 09:58)

Hali Zylo!
Először is gratulálok az oldalhoz. Igazi nagy segítség.
Elkezdtem készíteni a kartomat ill. kettőt, mert a gyerkőcnek is készítek egyet az instrukcióid alapján.
Ott tartok, hogy a vázat összehegesztettem. A köv. lenne a kormánytartó meg a rúdja. Vannak méreteid, hogy a tartóknak ill. kormányoszlopnak mekkorának kell lenni, hogy a hossza, dőlésszöge hogy nézzen ki, vagy csak próbálgatás útján kell belőni.
Köszönöm és üdv.

Re: kart egyéb méretek

(ZYLO, 2016.03.25 22:37)

Rögtön a gyerkőcnek is, ez derék. :)

Hát, én rajzokon méricskéltem és próbálgattam. Most lemértem neked, mert már nem emlékeztem a méretekre. Szóval, a kormányrudam hossza 465 mm, a dőlésszöge 48 fok. Az alsó vége a váz elejétől 240 mm-re van, felül pedig 340 mm magasan fogja a tartó.

Veszprém

(Dávid, 2016.02.14 21:20)

Szia Zylo!
Régóta gokart vásárláson gondolkodom és a tanácsodat szeretném kérni. Szerinted érdemes volna foglalkozni ezzel a gokarttal ? Mint kiindulási alap, nem tűnik rossznak.. (nekem legalábbis :) )
http://www.jofogas.hu/budapest/Gokart_epites_alatt_42744740.htm
Köszönöm a tanácsodat, válaszod várom ! :)

Hirdetés

(ZYLO, 2016.02.15 10:08)

Szia Dávid,
sajnos tegnap nem néztem az emailjeimet, ma meg már nem találom ezt a hirdetést.

Re: Hirdetés

(Dávid, 2016.02.21 10:56)

Szia Zylo!
Néhány napja nézegetem már, gondoltam kikérem a véleményed. Meló még volna vele, de így elsőre nem látszik rossznak. Talán a kerekek nem dobnak oly' tragikusan nagyot az áron..
http://www.jofogas.hu/bekes/Alkalmi_aron_olasz_verseny_gokart_vaz__43706382.htm?first=1

u.i: remélem nem gond hogy sűrűn faggatlak, de nem vagyok tapasztalt ebben, nem akarok "lyukra futni", esetleg ha tudnál pár támpontot adni hogy mit érdemes figyelnem vásárláskor, megköszönném. :)
Köszi !

Re: Re: Hirdetés

(ZYLO, 2016.02.21 14:32)

Nekem nem tetszik, mindenre ráírják a hirdetők, hogy "verseny". A váz talán lehet gyári (valószínűbb, hogy nem), de az biztos, hogy nagyon régi. (Tele van olyan megoldásokkal, amit manapság nem használnak.)

A hátsó tengely csapágyazása nagyon gagyinak tűnik, maga a tengely sem több 25 mm-nél (min 30 kellene).
Úgy látom, a kerékagyak sem egyformák.

Elöl kicsi a nyomtáv, a kerekek szinte hozzáérnek az irányítókarhoz - valószínűleg a tengely túl rövid.

Maradék alkatrészekből szedett-vedett dolognak tűnik. Kíváncsi vagyok, miért hirdeti kerék nélkül.

A kerekek kb 20eFt-tal dobják meg az árat, úgy már nem is olcsó. Ha megvennéd, kérdezz rá, hogy felnőtt méretű-e. Akkor a tengelytáv 105 cm körül van.

Nézegess drágább gokartokat is, még ha nem is olyat akarsz venni. De akkor képbe kerülsz, milyennek kellene lennie.



Re: Re: Re: Hirdetés

(Dávid, 2016.02.21 16:52)

Köszi a segítséget és a tanácsokat, remélem minél hamarabb sikerül megfelelőt találnom. Az oldalhoz pedig külön gratulálok, jó hogy ennyire részletesen taglalod a dolgokat, biztosan sokat segít mindenkinek. :)

Jó gokartozást!

2093, Budajenő Ady Endre utca 83.

(Sey-Pacor Levente, 2015.05.13 17:44)

Hello Zylo!

Szeretnék gokartot a vezetés élményéért.
Körülbelül 100 000 Ft áll a rendelkezésemre.
Láttam jófogáson olyan gokartot, amit ennyiért meg lehet venni.
Te is azt írtad, hogy ennyi pénzből ki lehet hozni egy normális gokartot.
Most azon gondolkozom, hogy vegyek, vagy építsek, vagy csak egy részét vegyem meg(mondjuk a vázat).
Tudsz nekem ebben a döntésben segíteni.
Amúgy tetszik az oldalad. :)

Köszönettel: Levente

Vegyél

(ZYLO, 2015.05.13 23:07)

Na, erre a kérdésre lehetetlen innen válaszolni.

Van-e műhelyed, szerszámaid, gyakorlatod, tapasztalatod?
Építettél-e már bármi mást?
Ügyes kezűnek tartanak-e?
Kitartó vagy-e, ha valami nem sikerül, meg úgy egyáltalán?
Élvezed-e a tervezgetést, építést?

Ha bármelyik kérdésre NEM a válasz, szerintem ne fogj bele. Ha mind IGEN, akkor passz, neked kell eldöntened. Ha csak vezetni akarnék, én inkább vennék valamit. Nem lesz olcsóbb megépítve sem, csak sokkal tovább húzódik.

Re: Vegyél

(Levente, 2015.05.15 12:03)

Igazad van, hogy venni egyszerűbb.
Kezdő vagyok ezen a téren.

Itt van ez a gokart. Körülbelül ilyesmit szeretnék, de egy kicsit drága nekem.
http://www.jofogas.hu/jasz_nagykun_szolnok/Elado_Gokart_27809311.htm?first=1

Ez a másik olcsóbb, viszont kell vele foglalkozni.
http://www.jofogas.hu/bekes/Verseny_gokart_27567325.htm

Re: Vegyél

(ZYLO, 2015.05.15 14:36)

Bármelyiket megveheted, nem gagyi vázak. Az NSR-es profibb cucc, jobban megéri az árát, csak az meg ugye lutri úgy, hogy nem indítható. Bár a vázzal sokat nem kell foglalkozni a kép szerint, csak a motorral. Vagy teszel rá valami másikat. (Ez esetben érdekelne, amit leveszel. :) )

A másikon nincs kipufogódob, ez vicces, meg úgy általában is kicsit gyengébbnek tűnik.

Kár, hogy egyiken sincs első fék, az nekem nagyon hiányozna.

Re: Re: Vegyél

(Levente, 2015.05.15 18:02)

A gokartokat, lehet használni közúton?
(Falun csak nem szólnak be annyira érte)
Te hol használod a sajátodat? Kiépített pályán?

Re: Vegyél

(ZYLO, 2015.05.16 00:07)

Persze, csak nem szabályos. Csak zárt pályán legális. Egy épülő lakóparkban használom, de már nem sokáig.

Debrecen

(Bazsi, 2014.07.22 18:14)

Üdv.!
Nagyon örülök, hogy vannak még ilyen emberek,akik leírják a tapasztalataikat ennyire részletesen kifejtve,hogy segítsék a kezdőket!!Tényleg ezer hála,nagyon informatív és érthető az oldal!!!
Üdv.:Balázs

Re: Debrecen

(ZYLO, 2014.07.22 21:17)

Kösz, ez a cél! :)

ZYLO

(empali@freemail.hu, 2014.02.21 00:32)

Szeretnék tőled valamit kérdezni privátban. Írnál valamit az e-mail címemre, hogy feltudjam venni veled a kapcsolatot?

Köszi!